Ekkor rendezhet olimpiát Magyarország – ehhez politikai konszenzusra is szükség van

„Hiszek abban, hogy lehet egyszer egy olyan nagy ügy, amelyért mindenki összefog és hasznot hoz az országnak.”

„Úgy tűnik, nem úszom meg tünetek nélkül, sajnos gyorsan jött, és eléggé levert vagyok tőle” – írta közösségi oldalán az olimpiai, világ- és Európa-bajnok úszó.
Gyurta Dániel a Facebook-oldalán tudatta, csütörtökön délelőtt kézhez kapott pozitív tesztje azt jelenti, hogy pénteken nem tud elindulni a NOB-közgyűlésre és a téli olimpiára Pekingbe. A szabályok szerint már későbbi felépülés után sem lesz lehetősége elutazni.
„Egyelőre úgy tűnik, nem úszom meg tünetek nélkül, sajnos gyorsan jött, és eléggé levert vagyok tőle” – írta, hozzátéve, hogy az utóbbi hónapokban az egyik legrosszabb a kiszámíthatatlanság, neki most háromhetes pekingi kintlétről kell lemondania, illetve ezzel a NOB-közgyűlésről, a sportolói bizottság üléséről és a téli olimpiáról, amelyen NOB-tagként lett volna jelen. Ugyanakkor jelezte, hogy a NOB közgyűlését online követi majd.
(MTI)
Címlapkép: Földházi Árpád